Skip to Content

5X2 szövetségi partneri rendszer

Ahol nincs más megoldás!

 "A koszorúk még ott vannak az iskola előtt az utcán, az újságírók újra és újra jönnének, a rendőrségi vizsgált már lezárult. Ez az az iskola, amelynek igazgatóját és helyettesét brutálisan meggyilkolták az év elején. Azonnal ott volt a szívemben: Uram, hogy segítsünk? Néhány nap múlva már az igazgatóiban ültünk, és bibliai alapon álló prevenciós programunkat ajánlottuk. Hadd kapjanak olyan alternatívát, ami megoldást jelenthet számunkra. A megbízott igazgatónő gondolkodott róla: mindegy ki, csak jöjjön segíteni valaki. Ránézett a palántás tananyag főcímeire, és így szólt: „ezekre itt mind szükség van.” Kemény egy terület, ez tény."

"Egy délvidéki város speciális gyermekotthonában az igazgatót a diákok bántalmazták. A pedagógusok csak kettesével járkálnak az intézményben. A gyerekek sérültek, a figyelmüket szinte semmi nem köti le 5 percnél tovább. Bibliaórákat ajánlottunk fel számukra. A megtartott óra, a bábelőadással együtt megdöbbentette az ottaniakat. A fiatalok végigülték az órát, és részt is vettek benne, egy rossz szó nélkül."

 Tegyünk többet-többet!

 A fenti esetek nem egy szervezet különleges képességeit igyekeznek kihangsúlyozni, vagy reklámozni. Inkább arról tanúskodnak, hogy a szeretettől megfosztott gyerekek tehetetlenek és elkeseredtek. Nincs már semmi, ami visszatarthatná őket a meggondolatlan, erkölcstelen vagy embertelen gondolatoktól, tettektől. „Ha úgyse szeretnek, mit veszíthetek” – gondolják? Pedig ez nem így van. Isten szeretete, ezekben a szürke, borús időkben sem hunyt ki. A Mindenható még ma is bőséggel közli, és árasztja szerelmét felénk, kicsinyektől fogva nagyokig. A kérdés, hogy van-e, aki átadja. Kik azok, akik odamennek és úgy közlik ezt a gyerekekkel, hogy ők azt befogadhassák? Vagy ki áll azok mögé, akik ezt önzetlenül végzik? Ez nem a Palánta Alapítványáról szól, hanem egy kezdődő generációs "fekély" kezeléséről. Azért szólítunk most Téged, hogy add bele Te is a részedet, hogy az országunkban felnövekvő gyermekek erkölcse ne korcsosuljon el, fiataljaink ne legyenek tomboló és pusztító erők rabjai.

 Mit kérünk vagy mit gondoltunk?

 Ha megtaláljuk azokat, akik készek havonta 10.000, 5.000 vagy 2.000 forinttal részt venni a Palánta e munkájában, akkor el fogjuk tudni végezni azt, ami ránk vár. Ötezer ilyen segítőt keresünk, akik szövetségi elkötelezéssel vállalják, hogy mellénk állnak egy éven keresztül. Százezer kisgyermekre hat ki a Palánta munkája évről-évre. Többen többet tudunk tenni. Forrásaink (kormányzati normatíva, 1%, pályázatok) beszűkülésével meg kell találjuk jövendő szövetségi partnereinket! Amit egymagunkban nem, azt velük együtt meg tudjuk tenni!

Ha eldőlt Benned, hogy részt veszel ebben a munkában, kérünk, töltsd ki a Regisztrációs lap-ot, és amint az első támogatást eljuttatod, bekapcsolódtál a szövetségi partnerek közé. Urunk áldása nyugodjon meg Rajtad, miként Te is áldásul vagy az Ő megmentő munkájában! Ámen.

Köszönjük támogatását!

Aki vet, az arat: beszámolók csodákról.

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük.